Kezdődik a Dragon- és Folkboat Bajnokság!

  A két osztály már évek óta közösen rendezi meg a Dragon- és Folkboat OB-t, amelynek idén a Spari nyújt otthont.

A verseny szerda este és csütörtök délelőtt a felmérésekkel és technikai ellenőrzéssel indul, majd a tervek szerint csütörtök délután kerül majd sor az első futamra. Vasárnapig összesen tíz futamot terveznek, amelyet hagyományos „up and down” pályán fut majd le a két hajó. A két osztály hasonló menettulajdonságokkal rendelkezik, mindkettő „északi” tervezésű vitorlás – sebességkülönbségüket a pályán a Folkboatok számára elhelyezett betétbójával kompenzálják.

A szervezők összességében mintegy 25 egység részvételére számítanak. Dragon osztályban a tavalyi bajnok Johanna (kormányos: Kis-Szölgyémi Ferenc) távollétében Gömbös Lóránd csapata (Nyári Mikulás) számít a legnagyobb esélyesnek, aki 2019 után ismét – immár az osztályban hatodik alkalommal – nyerheti el a bajnoki címet. Legnagyobb ellenfele idén a Tenke Péter vezette 7Arts lehet, amely Balatonföldváron a hazai pálya előnyét is élvezi.

Folkboatban, ahol a hagyományos (Nordic) és az áttervezett, modernebb (IF) hajók Yardstick előnyszámukat figyelembe véve versenyeznek egymás ellen, már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Itt jó eséllyel szállhat harcba a bajnoki címért a tavalyi bajnok Zarándok, a sokszoros győztes Mormota vagy a Natalie is.

A legjobb Dragon a nemzetközi verseny győztesének járó Sonnenschein Kupát is átveheti majd, míg a legjobb Nordic Folkboatot is különdíjjal jutalmazzák. Hagyomány az is, hogy a legjobb klasszikus (1973 előtt, fából épült) Dragonok külön versenyét is díjazzák, itt évek óta a Nemecsek és a Yorikke párharca figyelhető meg – valószínűleg idén sem lesz ez másképp.

„Évek óta élvezetes esemény a Dragon és a Folkboat osztály közösen szervezett bajnoksága, amelynek mindig fontos részei a parti programok, így lesz ez idén is: csütörtökön a Folkboat-osok, pénteken pedig Tenke Péter és a Dragon osztály vendégszeretét élvezheti a mezőny, amelyet szombaton a Spartacus lát vendégül. Hálás köszönet ezért minden résztvevőnek és támogatónak. Az időjáráselőrejelzések szerint szép őszi időre és kellemes szélre számíthatunk – így lesz mit megbeszélnünk a vacsoránál” – foglalta össze a társasági eseményeket Náray Vilmos, a Magyar Dragon Szövetség elnöke.

Fotó: Mag Andrea

Támogatóink: