Kereked 29er Grand Prix 2020

Idén első alkalommal rendez önálló versenyt a Kereked Vitorlás Klub a 29er hajóosztály részére, a csopaki klubban. A fiatal hajóosztályban versenyzők számára a rendezők 11 futam lebonyolítását tervezik, három nap alatt.

A hirtelen nyáriasra forduló időjárásban - az előrejelzések alapján - egy szerencsés kapu nyílik pénteken, amikor is egy hidegfront éri el a Balaton térségét, melyből élénk, a versenyzés szempontjából ideális  szél is kerekedhet, sőt, szombatra és vasárnapra is kitarthat.

A szépen növekedésnek induló osztály első versenyén csupán 9 egység szerepelt, ami az elmúlt évek tendenciáit nézve talán csalódás, de hátha a szezon előrehaladtával emelkedik majd a versenyezni vágyók száma is. A Balatonföldváron megrendezett első versenyen a Kereked rendkívül aktív volt, hiszen nyolc egységgel képviseltette magát. Rajtuk kívül csupán a BYC indított egy hajót, tehát nagyon hiányoztak a mezőnyből a Spartacus versenyzői.

A mezőny összetételében is kicserélődött, kiültek az eddig aktívabb és eredményesebb egységek, de a helyükre Optimistből érkezők szépen kezdik felvenni a fonalat. Az első versenyt nagy fölénnyel nyerő Zolnay-Arányi duó nem dőlhet hátra, hiszen várhatóan indul az EGIS színeiben a Szabó Roni Oszkár – Petrányi Botond kettős, a tavalyi OB 2. helyezettjei. A legjobb női egység, Kis-Szölgyémi Luca Ugron Hangával próbál minél több borsot törni a fiúk orra alá!

Pallay Tibor

Támogatóink: