Jól sikerült az Évadnyitó DO-Q-MENT Nagydíj

150 hajó részvételével a szokásos vitorlabontó ünnepség és a Balaton megkoszorúzása után délben gyenge szélben rajtolt el az Évadnyitó DO-Q-MENT Nagydíj. Az első félóra után aztán a szél frissült, és élvezetes versenyt láthatott a közönség a füredi mólóról és a DIGI Sport révén a televízióban.

A versenyen abszolút sorrendben az élen természetesen a többtestűek vitorláztak. Abszolút győztes a Rapidophen Ventilo 28-as lett Váradi Szabó János kormányzásával. Második helyen ért a célvonalra a Kaiser Kristóf kormányozta Extreme 40-es, ám ők visszaléptek, mert hibáztak a tihanyi pályajelnél. Így a második helyen érvényesen célba futó csapat a Black Jack lett (SL 33) Nagy R. (Rozsda) Attila vezetésével. Utánuk pedig a legkisebb katamarán ékezett, a Szárnyas Kenguru Nacra 21-es Diószegi Zoltánnal és Székely Andrással a fedélzetén.

A leggyorsabb egytestű a Raffica Libera lett Király Zsolt csapata révén, míg a klasszikus hajók közül elsőként a Lillafüred 75-ös Cirkáló érkezett a füredi célba, amelyet Detre Szabolcs irányított.

A mellékletből letölthető a részletes eredménylista hajóosztályok és Yardstick kategóriák szerinti bontásban. 

Fotók: Szekeres László

Bővebb galéria a Fotótárban itt.


Csatolt képek:


Csatolt fájlok:

Támogatóink: