Húsvéti verseny dömping

Bár az idei Húsvét sokaknak rendhagyó módon hólapátolással, vagy árvízvédelmi vonalak építésével zajlik, ifjú vitorlázóink Európa szerte több helyszínen sikereket halmozva szerepelnek a nemzetközi viadalokon.

Szlovéniában, Portorozban az Easter Regattán a legfiatalabbaknak, az Optimist hajóosztálynak rendeztek versenyt igencsak zord időjárási körülmények között. Mindez nem rettentette el a 356 indulót. Három nap alatt 3 futamot sikerült teljesítenie  a népes mezőnynek és a több, mint 30 fős magyar csapat ismét kiváló eredményekkel térhet haza.   

17. Lászlófy Ábel (SVE), 20. Lászlófy Levente (SVE), 26. Szilasi Fábián (Kereked VK) 
A legjobb lány versenyző 54. Veenstra Csenge (Fűzfői Vitorlás Klub) 
Szintén a szlovéniai Izolán sikeres húsvéti hétvégét tudthatnak maguk mögött ifjú versenyzőink. 
A Spring Cup elnevezésű regattán több kategóriában voltunk érdekeltek. 
420 osztályban Gyapjas Zsombor és Ziegler Kristóf (SVE) életük első közös nemzetközi versenyén az előkelő 2. helyen végzett a 66 induló közül. Továbbá  Bihary Gergő és Dániel (SVE) 7., Pech Lóránt József-Bagyó (THE) páros a 10. helyen végzett. 
Laser 4.7-ben is kiválóan szerepeltek versenyzőink: 4. Gecse Balázs (Procelero SE), 5. Virág Flóra (YKA), 7. Edelényi-Szabó Viktor (BYC) További eredmények: http://www.jadralniklub-burja.si/springcup2013/results/420.html 
 
Laser Európa Kupa - Franciaország, Le Havre 
Európa másik felén Vadnai Jonatán kezdett szenzációsan a 130 fős rendkívül erős mezőnyben. Négy futam után az abszolút 4. helyen kezdhet neki a következő futamoknak. 
     

 
Világ Kupa verseny Mallorca - 44. Princessa Sofia Trophy 
Ma délelőtt kezdődött a világkupa első európai állomása, hagyományosan Spanyolországban Mallorca szigetén. 
Két versenyzőnk képviseli hazánkat a versenyen, Berecz Zsombor Finn és Tomai Balázs Laser standard osztályban. Minden napra 2 futam megrendezését tervezik a szervezők, az időjárás előrejelzés remek kilátásokkal, élénk széllel kecsegtet a verseny teljes időszakára. Finn osztályban 63 versenyző 25 nemzet képviseletében nevezett. 
Zsombi az első futamban remekül kezdett, 12. helyről folytathatja a következő futamot.
Laserben a nevezők száma 120 és 39 országból érkeztek a versenyzők, itt túlnevezés volt 10 versenyző a 120-as limit felett szeretett volna indulni, de ezt a versenykiírása nem teszi lehetővé. Mindkét versenyzőnknek ez az idei szezon első megmérettetése, az elmúlt időszakban sokat készültek mindketten erre a versenyre. 
A versenyről folyamatos, online információk elérhetők:http://www.trofeoprincesasofia.org/

Támogatóink: