Horváth László 1948-2017

Lacikám!

Gyorsan hagytad itt ezt a dimenziót, bár akik közel álltak hozzád tudták, hogy rövid az idő. Még szerettünk volna egy csomó dolgot megbeszélni, elmesélni, mi volt a VB-n, kivinni újra a vízre… De ezután csak más formában lehetsz ott velünk.

Meséltél a terveidről, mit szeretnél még befejezni, egyenesbe hozni, elintézni. Erre már sajnos nem kaptál lehetőséget. Pedig tudom mekkora anyagot gyűjtöttél, amit át szerettél volna adni a holnap vitorlázóinak. Mi is ebből a tudás halmazból csipegettünk időről időre.

Amikor 420-asban elkezdtél velünk komolyabban foglalkozni, óriási lökést kaptunk! Megtanultunk rendszerben gondolkozni, a hajó-árboc-vitorla-versenyző együttműködési rendszerében, amit az „egyensúly” elve vezérel. (Nem véletlenül neveztek a mai fiatalok Yoda mesternek.) Olyan tudást és szemléletet kaptunk, ami segített megérteni a további osztályok egyre bonyolultabb működését. Egyszer még a drótra is kiálltál mellettem egy 470-es versenyen, amikor a Domi nem ért rá, pedig akkor már kevesen emlékeztek a ’74-es első bajnoki címetekre, amit a tesóddal nyertetek.

A Hollandiban még mindig az állításokat keresgélnénk segítséged nélkül, és az első VB címűnket is nagyban befolyásolta az általad tervezett új, nagyobb méretű spinnaker. Az általad sulykolt taktikai megoldásokat alkalmazzuk a mai napig: a konzervatív NDK-s módszert, az „együtt sír, együtt nevet” elvet és az egyszerűségre törekvést. A hajóvezetésünk és manővereink alapja azokban az edzőtáborokban épült fel, amikor néha 12 órát voltunk vízen és órákon át ketreceztünk.

De a legfontosabb az az értékrend, amivel példaként szolgáltál sok fiatal vitorlázónak: a becsületes munka előtérbe helyezése, a nehezebb út végigjárása a cél érdekében és a másik ember megbecsülése.

Már most hiányzol, de nem búcsúzom tőled, mert mindig velünk leszel! Aztán később majd újra találkozunk… és megbeszéljük, hogy erős 3-as vagy gyenge 3-as szél lesz-e!!!

Majthényi Szabolcs


Csatolt képek:

Támogatóink: