Évadnyitó Do-Q-Ment Nagydíj szombaton

Az előttünk álló hétvégén az Évadnyitó Do-Q-Ment Nagydíjjal hivatalosan is kezdetét veszi az idei vitorlás szezon.

Az első ünnepélyes balatoni vitorlafelhúzót 1935. június 9-én rendezték. A harmincas években, a huszadik századi magyar vitorlás sport talán legdinamikusabb fejlődést hózó évtizedében számos új kezdeményezéssel próbálták fellendíteni a vitorlás versenyéletet. A vitorlafelhúzó ünnepségnek is fontos szerepe volt az akkoriban csak júliusban és augusztusban aktív balatoni idény bővítésében.

Ma már jelentősen hosszabb a versenyszezon, szinte nincs is igazán téli leállás. A balatoni vitorlás évad március végétől november közepéig tart, ám a vitorlafelhúzó ünnepség szép hagyománya fennmaradt. A kezdeti években az ünnepségek fontos eleme volt a Hősök emlékművének, majd egy-egy megbecsült vitorlázó sírhelyének koszorúzása. A negyvenes években kezdtek virágcsokrot dobni a Balatonba, ami később szintén koszorúzássá vált. Az Évadnyitó verseny legfontosabb eseménye a vitorlafelhúzó ünnepség a füredi móló tövénél, az első balatoni vitorlás klubház, a mai Vitorlás étterem épülete előtti vízterületen. Ma is itt történik a köszöntő beszédek után az ünnepélyes zászlófelvonás, és a tó megkoszorúzása, amely immár évtizedek óta a Balaton legöregebb vitorlása, az 1896-ban épült Kishamis fedélzetéről történik.

Az idei vitorlabontó ünnepségen beszédet mond Bóka István, Balatonfüred polgármestere, Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára és dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke. Az évadnyitó rendszerint nem csupán a vitorlás szezont, hanem a turisztikai szezont is megnyitja. A vitorlázás ugyanis egyre több embert vonz, ezért a balatoni turizmus fejlesztésének elválaszthatatlan része ez a sportág.

Évadnyitó Do-Q-Ment Nagydíj rajtja délben lesz. A verseny egy rövid nagyhajós túraverseny a Balatonfüred-Alsóörs-Tihany-Balatonfüred távon. Jó időjárás esetén várhatóan 150-200 hajó vesz részt a Do-Q-Ment Nagydíjon. A füredi móló elé kitűzött rajtvonalon feltűnnek a Kékszalagról jól ismert klasszikus egytestű nagyhajók és a modern, többtestű, gyors hajók is.

A versenyen indulóknak a Do-Q-Ment két hónapos ingyenes előfizetés biztosít a Green Archive szolgáltatáshoz, amely lehetővé teszi a dokumentumok digitális tárolását, és a papírfelhasználás lényeges csökkentésével hozzájárul a környezetvédelméhez. A vitorlázás egyik legfontosabb értéke a környezet védelme, ezért is szerencsés, hogy az évad első nagy eseményéhez egy ilyen “zöld” cég nyújt támogatást.

A versenyre érdemes a megújult VIHAR rendszer igénybevételével nevezni, de lehet a verseny előtt Balatonfüreden is. Helyszíni nevezés 2016. május 6-án, pénteken 18:00–22:00 óra között, és 7-én, szombaton 08:00–09:00 óra a balatonfüredi Vitorlás Étterem emeletén található Vitorlázeumban (8230 Balatonfüred, Tagore sétány 1.)

A versenyről élő közvetítést ad a DIGI Sport csatorna 11 óra 45 perces kezdettel.

Az évadnyitó díjkiosztó ünnepsége a Kisfaludy színpadon lesz 18 óra 30 perctől, óvás esetén 19:00-tól.

Díjátadók:Hortobágyi Ágoston a DO-Q-MENT tulajdonosa – névadó szponso, Brencsán Ábel versenysport manager, Holczhauser András főtitkár.

Archív fotók a 2015-ös Évadnyitóról:  Szekeres László


Csatolt képek:

Támogatóink: