Európa-bajnok a Majthényi-Domokos páros

Majthényiék hivatalosan is európa-bajnokok, és megnyerték a kieső nélkül számolt versenyt is.

A Majthényi Szabolcs-Domokos András páros már tegnap magáénak érezhette az Európa-bajnoki aranyat az utolsó, kilencedik futamban elért eredményüktől függetlenül, ám ma mégis kivitorláztak a pályára. A kieső nélkül (azaz az összes futam alapján) számított elsőségért járó különdíj ugyanis egy arany Repülő Hollandi modell, amelyért még meg kellett küzdeniük. A mai futamban elért negyedik helyükkel ezt a célt is elérték.

A mai zárófutamra északkeleti, mérsékelt, pörgölődő szélben került sor, az időhúzást elkerülendő a főrendező Fluck Bence azonnal a legszigorúbb, fekete zászlós rajteljárás mellett döntött. A sikeres rajt után feladta a leckét a megszokott sémáktól eltérően forgolódó szél, a feladvány megoldása a cseh Hruby-Houdek párosnak sikerült, akik gyakorlatilag végig vezetve nyerték a futamot, és ezzel feljöttek az összetett ötödik helyére. A dobogós helyezéseken nem változtatott a mai verseny: az ezüstérmes a német Borowski testvérpár lett, a bronz a dán Bojsen-Møller unokatestvér párosnak jutott. Az összes kiírt – összesen kilenc – futamot sikerült teljesíteni, a versenyzők által nagyra értékelt rendezést az időjárás is segítette. A két egymást követő erősszeles napon végigvitorlázott három-három futam sokak számára emlékezetes marad.

Majthényiék egész héten szenzációs formában vitorláztak, négy futamot megnyertek és a többi bennmaradt futameredményük sem volt dobogósnál rosszabb.

A részletes végeredmény itt látható.

Szöveg: SVE

Fotó: Cserta Gábor

Támogatóink: