Érdi Mária bizakodó a Lanzarote Olympic Winter Series előtt

A tavalyi évben is az év legjobb vitorlásversenyzőjének megválasztott klasszis a 2021-es évet edzőjével, Sara Wintherrel Lanzarotén kezdte, és minden edzés és verseny idén már az olimpia jegyében telik náluk.

A körülmények egyébként ideálisak. A vizes edzéseken kívül vannak kerékpáros és konditermes napjaim. Úgy gondolom, hogy jól összerakott edzésterv szerint készülök” – mondta az olimpikon. Lanzarotén egyébként sok vitorlásversenyző edz, és Érdi Mária hajóosztályában, azaz a női laser radialban is több nagyágyú is megfordult ott.

A szintén tokiói olimpikon Svenja Wegerrel lakunk egy kisházban. A német edzőpartneremmel rendszerint össze tudtunk dolgozni” – nyilatkozta a verseny előtt Érdi Mária.

Ezen a szigeten szerencsére nincs nagy fertőzöttség a koronavírust illetően. Ennek ellenére komoly előírások vannak, amelyek a távolságtartásra és a maszkviselésre vonatkoznak. Kis túlzással azt mondom, hogy csak a vízen nem viselünk maszkot. Itt ugyanis mindenhol kell a maszk. Az utcára nem teheted ki a lábad anélkül” – tette hozzá a magyar klasszis.

A négynapos Lanzarote Olympic Winter Series elnevezésű versenyen a tervek szerint napi négy futamot rendeznek majd. 

Támogatóink: