Érdi Mári és Vadnaiék a Világkupa nyitó versenyén

Három magyar laseres indulóval rajtol a 2019-es Világkupa sorozat Japánban. Egyelőre mindhárman a huszadik hely környékén állnak.

A japán Enoshimában megkezdődött a 2019-es Világkupa-sorozat, amelyen három magyar egység versenyez. Laser Radialban az aarhusi világbajnokságon olimpiai kvótát szerzett Érdi Mári, Laserben pedig a kvótáról nem sokkal lemaradt Vadnai Benjamin, valamint testvére Jonatán.

“Változatlanul a legjobb 20 között szeretnénk végezni, de a fő cél a hely megismerése” - mondta a hunsail.hu-nak Vadnai Benjamin. Bár a férfi Laser-mezőny most a megszokottnál kisebb, 59-en szerepelnek a rajtlistán, az erőssége a “szokásos Világkupa-szint, mindenki eljött”.

Az első két futam után Jonatán áll jobban kettejük közül, 18. és 24. helyeivel a 21. pozícióban áll az ezúttal egyben rajtoló mezőnyben. Benjamin egyelőre a 26. helyről várja a folytatást, miután 26. és 23. futamhelyezéseket ment.

A női Laser Radial mezőnye ennél nem sokkal kisebb, ők 53-an vannak, ott is rajthoz áll a teljes élmezőny. Az első két futamban Érdi Mári 13. és 23. helyeket futott, így  az összetett listán egyelőre a 23. helyen tartózkodik. Vezet az aarhusi világbajnok belga Emma Plasschaert a kanadai Sarah Douglas és a svéd Josefin Olsson előtt.


A részletes eredményeket itt lehet nézni.

Támogatóink: