Két magyar az aranycsoportban a 4.7-es EB-n

Gyenge szélben végződtek a selejtezők, szerdán csak egy futam volt, de jó magyar eredményekkel. Kis-Kapin Karina és Kovács Attila az aranycsoportban folytatja.

Szerdán gyenge szélben fejeződtek be a selejtezők Hyeres-ben a Laser 4.7-es Európa-bajnokságon. „Parti halasztással indult a nap volt, majd az egyik pályán elrajtoltatták a lányokat, de hamar le is fújták a futamot, mert elállt a szél. Egy órát se kellett várni és megjött a délnyugati, amiben sok sok rajt és módosítás után lement 1 futam mindegyik csoportnak mind a két pályán” – foglalta össze a nap eseményeit Beliczay Márton, a THE-YKA edzője. A szélben bőven voltak bőven pörgések, leállások és frissülések, amik nem könnyítették meg se a rendezők, se a versenyzők dolgát. Volt, hogy az egyik csoport már befutott, míg a legutolsó még nem tudott elrajtolni. A rendezőség nem is erőlködött sokat, elengedték a mezőnyt pihenni.

A magyar versenyzők közül a lányok között Kis-Kapin Karina kiesőt, 55. helyet futott, de így is a 28. helyen áll, ami aranycsoportot ér. Vida Róza a 83., Molnár Lilla pedig a 121. helyen zárta a selejtező futamokat. A fiúk mezőnyében Kovács Attila a 15. helyen végzett, így úgy fest, pont befér az arany csoportba. Sellei Bence és Szokody Olivér az ezüst, Bagonyi Bálint a szerdai egészen kiváló 8. helyével és Győrffi-Tóth Zsombor pedig a bronz csoportban folytathatja.

Csütörtökön korábbra írták ki a rajtott a megszokottnál és három futamot is rendezhetnek.

A részletes eredményeket itt lehet nézni:  Laser 4.7 fiúk, 4.7 lányok.

Korábbi cikkünk az EB-ről:

KEDDEN IS NAGYSZELES NAPOT ZÁRT A LASER 4.7 MEZŐNY AZ EB-N

A VADNAI TESTVÉREK RAJTOLTAK A LEGJOBBAN A LASER EB-KEN

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Támogatóink: