Berecz Zsombor: pihenésre nincs időm, már hétvégén folytatódik a felkészülés!

Nem zavarja és nem tekinti tehernek, hogy egyértelműen esélyesnek tartják az ellenfelek, a szakma és a szurkolók is arra, hogy érmet szerezzen az olimpián. Profizmusát támasztja az is alá, hogy nem beszélt senkinek arról a térdsérülésről, ami komoly aggodalomra adott okot, de szerencsére már teljesen egészséges és csak a feladatra koncentrál. 

Az nem is volt a tervben, hogy elindul az Európa-bajnokságon, de a szerencsés helyszínváltoztatás miatt betervezte végül és ha már ott volt, akkor magabiztos vitorlázással védte meg címét, így Berecz Zsombor immáron kétszeres Európa-bajnok.

Világbajnokunk nem pihen, már most szombaton utazik Portugáliába a vb helyszínére edzőtáborozni, majd részt vesz a világbajnokságon is. Az egyetlen kérdőjel, hogy mi lesz a vb után, ugyanis a tervek szerint az olimpia helyszínén készülne az ötkarikás játékokra, de Japánba egyelőre nem engedik be a sportolókat, mert a koronavírus világjárvány negyedik hulláma kezdődött az országban és nagyon rossz a helyzet.

Berecz Zsombort azonban ez sem aggasztja. Úgy gondolja, hogy van, illetve lesz megoldás.

Az immáron kétszeres Európa-bajnokkal készített podcast beszélgetésünkből az is kiderül, hogy elégedett-e a kontinensviadalon nyújtott teljesítményével, hogy milyen célokkal készül a vb-re, hogy mennyire hálás feleségének azért, hogy rengeteg terhet vesz le a válláról és hogy az olimpián az lesz a célja, hogy úgy szálljon majd ki a hajóból a legvégén, hogy mindent megtett és nem maradt hiányérzete.

A podcast beszélgetés Berecz Zsomborral itt meghalllgatható.

Támogatóink: