Berecz Zsombor nyilatkozata élete legjobb napján

Zsombi futamgyőzelmével és hetedik helyével a Riói Olimpián Finn osztályban az összetett verseny harmadik helyére ugrott előre. Ilyen magasságokban magyar finnes még soha nem járt. 1972-ben Kielben Fináczy György megnyerte az utolsó előtti futamot, amellyel esélye nyílt arra, hogy végeredményben feljusson a dobogóra, de aztán az nem sikerült neki. De hát Berecz Zsombi már mindenben túlteljesítette az elődeit, világbajnoki helyezéseivel, Európa-bajnoki ezüstérmével és a mostani szereplésével. Birtokában van annak a tudásnak, amivel megvalósíthatja álmát.

Berecz Zsomborral Rióban Farkas Bettina beszélgetett. Csütörtökön este fél tízkor a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában Zsombi a következőket mondta a nap végén, amikor egy futamgyőzelemmel és egy hetedik hellyel az összetett versenyben harmadikká lépett elő az Olimpián.

Tegnap azt mondtad nekem, ma kaszinózni fogsz. Ilyen amikor Berecz Zsombor kaszinózik?

Még a nap elején kiderült, hogy nem a belső pályán leszünk, mert a katamaránosok nem tudnak vitorlázni olyan nagy hullámokban, tehát kiküldtek minket a külső pályákra a nagy hullámok közé, aminek kezdetben nagyon nem örültem, de hát végül is jól jött ki nekem. Tényleg nagyon jó sebességem volt és a ma nagyon ráéreztem, szóval fantasztikus napom volt.

A mai első futamot meg is nyerted. Tényleg ennyire sima volt?

Volt egy elképzelésünk, amit összeállítottunk a rajt előtt az edzőmmel (Kelemen "Keló" Tamással - szerk.). Sikerült végrehajtanom és működött is. Nem vezettem végig, de végül sikerült nyernem és viszonylag nagy előnnyel. Ez borzasztó jó érzés volt. Ezt a futamot már nem vehetik el tőlem! A második futamon viszonylag gyengébb rajtot vettem, viszont ugyanarra menve, mint az előző futamban, sikerült a többiekkel tartanom a tempót, és hetediknek befutottam, ami szintén fantasztikus. Ez életem legjobb napja.

Nyugtassál meg, hogy ma nem kaptál annyi vizet, mint tegnap!

De volt egyszer egy… be is nyeltem egy nagy kortyot, aztán elég rosszul voltam. A második futam előtt egy kicsit öklendeztem is. De hát ezen túltesszük magunkat, úgyhogy minden okés. Még van négy futam, még nagyon kemény lesz, de egyre közelebb van az álmom. Sőt! Már nagyon közel van, és mindent megteszek érte.

Mi van még a tarsolyodban? Mit várhatunk még szombaton?

Van egy vitorla, amit még nem húztam föl nekik. Nem húztam még föl a versenyen és azzal iszonyatosan gyors vagyok kis szélben. Az előrejelzések szerint kis szél lesz, úgyhogy reméljük hasonló iskolázást tudok majd csinálni a mezőnnyel, mint a mai nap első futamában.

Pénteken a finneseknek pihenőnapjuk van, a verseny nekik szombaton folytatódik.


Csatolt fájlok:

Támogatóink: