Berecz Zsombor nyert, Érdi Mári harmadik az olimpiai tesztversenyen

A magyar érdekeltségű éremfutamokat már nem tudtak megrendezni az előolimpián. Berecz Zsombor nyert, Érdi Mári harmadik Enoshimában.

Szél híján elmaradtak az éremfutamok mind a Laser Radial, mind a Finn osztályokban, szerdai, 10 futam után számított eredmények egyben a végeredmények is.

Berecz már az éremfutam előtt behozhatatlan előnnyel állt, így számára – legalábbis az eredményt tekintve – már izgalommentes lett volna a medal race. Nem úgy a másik két dobogós számára, hiszen őket csak egy pont választotta el egymástól, így éles csata volt várható az ezüstért. Nem lett, így a holland Heiner lett a második, a brit Scott pedig a harmadik.

A győztes nyilatkozat így részben már tegnap megszületett Berecz Zsombortól: „Nagyon boldog vagyok, hogy nyertem, de azért különösen, mert ezt tűztük ki idén a fő versenyemnek; és az, hogy így sikerült időzíteni a teljesítményemet, ez azt jelenti számomra, hogy jó irányba haladunk.”  Ezt csütörtökön még kiegészítette azzal, hogy "a verseny alatt egy kicsit tartottam attól, hogy a harmadik nap után eljön a pillanat, amikor érzelmileg érintetté válok és túlgondolom a dolgokat, de most sikerült ezen túllépnem és csak az éppen következő futamra fókuszálni, így még a nehezebb napon is viszonylag jól tudtam teljesíteni".

 "Próbáljuk összeírni és végig gondolni, hogy mik voltak azok a momentumok, amik ide vezettek, hogy ennyire jól teljesítsek, és felhasználni ezt a jövőben bármilyen versenyhez; remélem, hogy sikerül megismételni ezt a jövő évi tokiói olimpián is."

Ennél is kiélezettebb meccsre lehetett számítani a Laser Radial mezőny elején, hiszen az első négy közül még bárki nyerhetett, így harmadik helyen álló Érdi Mári is, ám a hatodik helyig is visszacsúszhatott. A medal race azonban számukra sem számított az eredménybe, így maradt a szerdai sorrend végeredményként. Parti halasztás után kivitték ugyan a mezőnyt, mentek is egy kört – amit Érdi Mári vezetett -, de aztán a kapu vétele után félbeszakították az éremfutamot.

„Nehéz felfogni még, hogy az olimpia helyszínén ebben a mezőnyben sikerült érmet nyerni. Különösen annak fényében, hogy ez az év azért nagyon nehéz volt” – mondta Érdi Mári a hunsail.hu-nak.

Vadnai Benjamin a 17., a Gyapjas Balázs-Gyapjas Zsombor 470-es kettős pedig a 20. helyen zárta az előolimpiát. Érvényes éremfutamot ezekben az osztályokban sem sikerült rendezni, így a szerda esti sorrend lett a végeredmény mindkét osztályban. A Laseres Standard mezőnyben így a svéd Jesper Stalheim nyert az ausztrál Tom Burton és a norvég Hermann Tomasgaard előtt. A férfi 470 mezőnyben pedig az ausztrál Belcher-Ryan kettős végzett az élen, őket a svéd Dahlberg-Bergström, majd a spanyol Xammar-Rodriguez hajók követték.

részletes ereményeket itt lehet nézni.

Korábbi cikkeink az olimpiai tesztversenyről:

BERECZ ZSOMBOR MEGNYERTE AZ ELŐOLIMPIÁT

BERECZ ZSOMBOR VEZET, ÉRDI MÁRI HARMADIK AZ ELŐOLIMPIÁN

BERECZ ZSOMBOR VISSZAVETTE A SÁRGA TRIKÓT

ÉRDI MÁRI MEGTARTOTTA A VEZETŐ HELYET, BERECZ ZSOMBOR A MÁSODIK HELYEN ENOSHIMÁBAN

ÉRDI MÁRI ÉS BERECZ ZSOMBOR IS VEZET AZ OLIMPIAI TESZTVERSENYEN

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Robert Deaves, Toth Bogárka / Procelero SE, Pedro Martinez, Jesus Renedo / Sailing Energy / World Sailing


Csatolt képek:

Támogatóink: