BALATONI ÉVADZÁRÓ ÉS LASER RADIAL FELNŐTT FÉRFI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

Napsütés és ideális délnyugati szél a szezont záró kishajós versenyen

2015. Október 1-4 között Balatonfüreden rendezte meg a Magyar Vitorlás Szövetség a 2015. évi kishajós Balatoni Évadzáró versenyt, amely egyben a Laser Radial felnőtt férfi országos bajnoksága, a katamarán osztályoknak és a 420-asnak ranglista versenye is volt. 

A versenyen hat hajóosztályban – 420, Laser Radial, Laser 4.7, Cadet, valamint F18 és M3 katamaránban – 4 nemzet 130 versenyzője, összesen 83 hajó vett részt.

Az első versenynap futam nélkül zárult. Szombaton egyetlen egyet sikerült megrendezni, de vasárnap napsütésben és 12-22 csomós délnyugati szélben nagyszerűen pörögtek a futamok. Így a cadetosoknak 4, a többi osztálynak 5 futammal zárult a verseny.

A Laser Radialosok (20 hajó) a férfi felnőtt bajnoki címért küzdöttek, és stílusosan természetesen lány győzelem született Érdi Mári révén. Bár hat futamből ötöt megnyert, a verseny a végsőkig kiélezett maradt köszönhetően a rövid, pörgős futamoknak és a kedvező szélviszonyoknak.

Edelényi-Szabó Viktor (7. helyezett): "Az első két helyért Érdi Mária és Scharf Máté küzdött, melyből rendszerint szoros küzdelem után Érdi Mári került ki győztesként. A párostól nem sokkal leszakadva hasonlóan szoros verseny alakult ki a 3. és 9. hely között, mely az utolsó métereken sem hagyta nyugodni a versenyzőket, amit az eredményben is látható egy-két pontos különbség is jól mutat. Összességében egy színvonalas és izgalmas versenyben lehetett része a 20 fős mezőnynek."

A legnagyobb mezőny Cadetban volt, ahol az 5 magyar egységhez 18 külföldi, cseh és lengyel páros csatlakozott, tekintve, hogy a verseny a CECC, a Közép-Európai Cadet Kupa versenysorozatba  tartozik. Kevés magyar egység indult, de a győzelmet Mohácsi Marcell és Juhász Erik, a Tihanyi Hajós Egylet versenyzői szerezték meg.

Eredmények

Támogatóink: