Bajnokot avatott a Kielzugvogel flotta

Kétszeri nekifutásra hat futamot vitorlázott a magyar kielzugvogel flotta a hajóosztály idei bajnokságán, amelyre idén 10 egység nevezett be.

A Magyar Kielzugvogel Flotta Egyesület idei bajnoksága nem indult igazán szerencsésen. A két héttel ezelőtti időpontban két nap szélcsend fogadta a versenyre nevezett tíz hajó legénységét, az Yacht Klub Agárdban (YKA). Az első versenynapon délelőtt egy futamot siekerült lebonyolítani, majd a versenyrendző Héjj Ádám a parti halasztás mellett döntött. Egészen szombat délelőttig kellett várnia a mezőnynek, amikor a Pákozdi Csata Emlékverseny mezőnyével együtt még egy futamot teljesítettek, majd felfüggesztették, és október 14-re halasztották a folytatást és befejezést.

Az időjárási szempontból gyenge kezdés után, az elmúlt hétvégén remek időben, napsütésben és sportos, élénk szélben négy futamot sikerült lebonyolítani. Az erősödő északnyugati szélben alig háromnegyed órás, up and down futamokat teljesített a flotta. Ismét csak kiderült, hogy ezt a kétszemélyes, tőkesúlyos sporthajót, szinte erre a tóra találták ki. Túl van ugyan vitorlázva, de jól bírja az erős szelet, egyszerűen, könnyen vitorlázható, és garantált a jollés, vízközeli élmény.

Végeredmény:

  1. Sirius - Sipos Péter, Szaniszló Péter / Beliczay Márton / Barsi Norbert
  2. Calypso - Hlavay Richárd, Nyéki András
  3. Boszi - Visy Gergely, Knoll Csaba

Csatolt képek:

Támogatóink: