AZ ÉV VITORLÁZÓI: ÉRDI MÁRI ÉS BERECZ ZSOMBOR

A szavazásban az MVSZ-nél 2015-ben versenyengedéllyel rendelkező versenyzők, valamint a klubvezetők vehettek részt, személyenként egy szavazattal január 15-én éjfélig.

Az Év Vitorlázója szavazás eredménye

Női:

  1. Érdi Mária 241 szavazat
  2. Takácsy Lilla 24 szavazat
  3. Hirschler Rebeka 20 szavazat

Férfi:

  1. Berecz Zsombor 120 szavazat
  2. Vadnai Benjamin 105 szavazat
  3. Tomai Balázs 60 szavazat


A 2015. ÉV LEGJOBB MAGYAR NŐI VITORLÁZÓJA DÍJ JELÖLTJEI VOLTAK:

Érdi Mária
A Tihanyi Hajós Egylet versenyzője, 17 éves, négyszeres korosztályos világbajnok. Edzője két éve már Eszes Tamás, korábban pedig Csomai József volt.
2015-ben folytatta parádés szereplését a nemzetközi utánpótlás korosztályos versenyeken és egyre előrébb jár a felnőttek között is. Elsősorban a 2020-as Olimpiára készül, de még mindig van egy kis esélye eljutni Rióba is. 2015-ben az olimpiai női Laser Radial osztályban U19-es világ- és Európa-bajnoki címeket szerzett.  Legutóbbi nagy eredménye: megnyerte a 2015. december 27-én kezdődött és 2016 január 3-án véget ért ISAF Ifjúsági Világbajnokságot Malajziában. 55 nemzet versenyzői közül bizonyult a legjobbnak!.

2013-ban tizenötévesen robbant be a magyar vitorlázás legjobbjai közé, és 2014-ben tehetségét és kitartását igazolva további sikereket ért el, például világbajnok lett Byte osztályban. 2014-ben már elsősorban az olimpiai Laser Radialban versenyez. 2014 április elején, élete első Világkupa versenyén a felnőtt olimpiai mezőnyben Arany csoportba került, és megnyerte az utolsó futamot. 
A 2014-es Byte világbajnokságon a Garda-tavon hajója technikai problémái által is sújtottan bronzérmes lett, majd Loanóban az Európa-bajnokságon 2.
Szintén 2014-ben Laser Radiál U17 Európa-bajnokságon bronzérmet, majd ugyanebben a kategóriában augusztus 3-án világbajnoki címet szerzett! Ugyanezen a vébén az idősebb korosztályban, az U19 versenyen is felállhatott a dobogó második fokára!
Az Ifjúsági Olimpián a kínai Nancsingban 11. helyen végzett.
 
Hirschler Rebeka
17 éves a Soproni Építők versenyzője. Edzője Pál Gaszton (MVM SE).
2015-ben tovább javult a nemzetközi mezőnyben. 2015-ben a hollandiai Medemblikben megrendezett női Laser 4.7 világbajnokságon 11. helyen végzett.
2014-ben július végén Norvégiában Mossban az Oslofjord vizein a Laser 4.7 Ifjúsági Európa-bajnokságon részt vett népes magyar csapat legeredményesebb versenyzőjeként 24. helyen végzett 95 lány versenyző között.  2013-ban a balatoni világbajnokságon 42. volt, tehát jelentősen javult a teljesítménye. Sebességben és taktikailag is felért a nemzetközi Laser 4.7 élmezőny szintjére.

Takácsy Lilla

17 éves. A Spartacus Vitorlás Egylet versenyzője, edzője Goszleth Marcell.
2014-2015-ben Varga Zsófiával (BYC) versenyzett 420-as hajóosztályban. Részt vettek a 2014-es ISAF Világ Bajnokságon és az Európa Bajnokságon. 2015 áprilisában az Izolán megrendezett Spring Cup-on 2.helyezést, az Osztrák Bajnokságon 3, helyezést értek el. Július közepén a Garda tavon tartott Intevelát megnyerték. 


 

 

A 2015. ÉV LEGJOBB MAGYAR FÉRFI VITORLÁZÓJA DÍJ JELÖLTJEI VOLTAK:

Berecz Zsombor
Az MVM SE versenyzője az elmúlt három évben nyújtott teljesítménye révén a nemzetközi Finn mezőny elitjének biztos tagja.
Mivel a 2014-es santanderi ISAF Világbajnokságon elért 15., nemzetek sorrendjében 11. helyével minden magyar sportoló közül másodikként olimpiai indulási jogot szerzett, így az idei éve már teljes mértékben az olimpiai felkészülését szolgálhatta.


 
Tomai Balázs
Az MVM SE versenyzője. 
Az idei Laser Standard világbajnokságon az Arany csoportba kerülve a magyar vitorlázók közül másodikként - az összes magyar sportoló közül negyedikként - olimpiai kvalifikációt szerzett a magyar laseresek számára. Ahhoz, hogyy a Riói Olimpián rajtolhasson még válogató versenyeken kell megküzdenie Vadnai Benjaminnal és Vadnai Jonatánnal.

 
Vadnai Benjamin
A BYC versenyzője.
Miután 2010 óta a Laser összes kategóriájában - 4.7-ben és Radialban is - fokról fokra haladva világ- és Európa-bajnoki címeket szerzett, idén ezt megfejelte az olimpiai Laser Standardben U21 korosztályban egy Európa-bajnoki ezüst, illetve egy világbajnoki bronzéremmel.
 

Támogatóink: