Az első nap után magyar vezetés a Soling EB-n

Az első két nap után a Varjas Sándor vezette magyar hajó vezet az ausztriai Traunsee-n zajló Soling Európa-bajnokságon. Az egykori olimpiai osztály kontinensviadalára tíz ország 37 hajója nevezett, köztük négy magyar hajó is. Varjasék mellet az indulók közt van a regnáló világbajnok Litkey Farkas és a Szűcs István kormányozta hajó is. A nevezettek közt volt Wossala György is, de ők végül nem érkeztek meg a versenyre.

A vasárnap esti megnyitón stramm rézfúvós zenekar köszöntötte az egybegyűlteket, akik az eseményre begyakorolták a tíz résztvevő ország himnuszait. El is játszották mindet  – a magyar himnuszt az újabb, pattogósra hangolt „optimista” változatban, érdekes hangzás produkálva.

A résztvevőket nem fogadták jó hírek: az első három napra főleg esőt és kevés szelet ígért az időjárás-jelentés. Ennek megfelelően hétfő reggel alacsonyan lógó felhők várták a hajókat, de némi szél azért szerencsére fújdogált. 

Végül egy általános visszahívás után másodikra 5-6 csomós gyenge szélben elindult a mezőny. Az első cirkálószakaszon a „balra a sziklához” taktika vált be. Ezt legjobban egy osztrák hajó alkalmazta, akik végig vezetve nyerték a gyenge szél miatt kétkörös, rövidített pályán megtartott futamot. De Litkeyék is közel voltak hozzájuk, a harmadik helyen végeztek, a Varjas-hajó pedig ötödiknek futott be.

A második futam hasonlóan kezdődött. Akiknek az előző körben sikerük volt a bal oldalon, most is arra indultak. Ám a szél kibabrált velük, egy jobbról jövő szélforduló után az előző futam 25.(!) helyezettje került az élre. Varjasék egy rettenetesen elrontott rajt után ugyancsak ezen az oldalon próbálkoztak, és az első bójánál már a vezető bolyban voltak. Szűcsék is jót húztak, és az élen haladók között tudtak vitorlázni.

A szél pillanatokra egészen legyengült, s ezt a futamot is rövidíteni kellett. Az első helyre végül az ukrán hajó futott be, második egy amerikai, harmadik pedig Varjasék. A magyar hajó így az első helyről várhatja a holnapi folytatást, Litkeyék a hetedik, Szűcsék a tizenegyedik helyen állnak. A verseny csütörtökig tart, a tervezett futamok száma kilenc.

A magyar résztvevők:

Litkey Farkas - Joó Kristóf - Oroszlán Gábor
Varjas Sándor - Kovácsi László - Merétei Gábor
Szűcs István - Gyulai Gábor - Szűcs Péter

Részletes eredménylista ITT


Csatolt képek:

Támogatóink: