Címvédőhöz méltó kezdés Aucklandben

Ma Aucklandben, Új-Zélandon megkezdődtek az ifjúsági világbajnoki futamok. Érdi Mári a Laser Radial osztály címvédője az első két futamon 2., majd 1. helyekkel kezdve vezeti az összetett listát, amelyen ebben az osztályban 46 nemzet legjobb ifjúsági versenyzői  sorakoznak mögötte. Második jelenleg az első futamot megnyerő horvát Sandra Luli, harmadik a német Hannah Anderssohn. A részletes eredméyek ITT találhatók.

A hivatalos nevén Aon Youth Sailing World Championshipen 65 nemzet 389 versenyzője vesz részt . Kilenc hajóosztályban versenyeznek. Laser Radialban, az itt valahogy együtt jól megférő 420-asban és 29er szkiffben, valamint az RS:X szörfben külön fiú és lány mezőnyökben, illetve a vegyespáros Nacra 17  katamaránban. Minden osztályban az olimpiai rendhez hasonlóan nemzetenként egy-egy versenyző vitorlázik.

A lány Laser Radialban hárman vannak, akik ott voltak a felnőttek között a Riói Olimpán is. A Játékokon 14. helyezett Érdi Mári mellett ilyen az uruguay-i Dolores Moreira Fraschini (25. hely) és a maláj Nur Shazrin Mohamed Latif (33.).

Az elmúlt években a magyar vitorlássport kitett magáért az ifjúsági világbajnokságokon. 2013-ban Ománban Vadnai Benjamin lett Laser Radial korosztályos világbajnok (a verseny 2014. január 3-ig tartott), 2015-ben Langkawiban pedig Érdi Mári!

Mári tavaly még egy különösen értékes díjat is kiérdemelt! Bengt Julin Trófeát az aktuális ifjúsági világbajnokságon mindig az a versenyző, hajóegység vagy akár nemzeti csapat érdemelheti ki, aki vagy akik a leginkább megtestesítik azokat a tulajdonságokat és célokat amelyekért az ifjúsági világbajnokság létrejött.A  résztvevő versenyzők választják ki maguk közül azt, aki kivívta tiszteletüket és megbecsülésüket a sportszerűségével, közvetlenségével, ugyanakkor győzelemre törő igyekezetével. A vitorlázók díjazzák azt, akit a világbajnoki héten a legtöbbre tartottak maguk közül!

Van még egy magyar induló Aucklandben. A fiú RS:X osztályban a Magyar Szörf Akadémiát képviseli Geiger Richárd. Ő az első két futam után 22. (18. és DNF)

Az ifjúsági világbajnokság honlapja: http://www.isafyouthworlds.com/home.php

Foto: Georgia Schofield / Sailing Energy / World Sailing

 


Csatolt képek:

Támogatóink: