Érdi Mári kiváló előadó is

Tegnap a Magyar Vitorlás Szövetség hagyományos téli előadás sorozatának idei első estjén ismét két remek előadást hallgathattak meg az igen nagy számban megjelent érdeklődők.

Brencsán Ábel sportmanager köszöntötte a megjelenteket, majd röviden ismertette a Szövetségben zajló örömteli, pozitív eseményeket, sikereket. 

Ezután Érdi Mári bebizonyította, hogy nem csak remek vitorlázó, hanem kiváló előadó is. Először a Laseres hátszelezés taktikájáról és stratégiájáról beszélt, majd a rajt előtti teendőkről és rajtolásról folytatta színvonalas előadását, amelyhez remek prezentációt is készített.

Rövid szünet után Brencsán Dávid a Spartacus edzője, a klub, edző, versenyző és szülő kapcsolatáról igen felkészült és kicsit rendhagyó előadása következett, sok pszichológiai kérdést is érintve. Előadásában kitért egyéb, a nagyhajózásban is használható kérdésekre, tanácsokra.

Az előadássorozat 2017. február 22-én Majthényi Szabolcs tizenegyszeres világbajnok vitorlázó, majd március 22-én Litkey Farkas olimpikon, világbajnok és tizenkétszeres Kékszalag győztes vitorlázó előadásával folytatódik.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Az előadások továbbra is ingyenesek, azonban az elmúlt években is olykor kicsinek bizonyult a Magyar Sport Háza legnagyobb előadóterme, így a most is a várható nagy érdeklődésre tekintettel, a részvételre regisztrálni kell. 

A regisztrációs, interneten kitölthető űrlap elérhetősége:

https://docs.google.com/forms/d/107ZQACskLvKlcneUpUc8nNXz62KkgiRI3zrzV_DMG0I/edit?usp=sharing

Itt a következő, februári és márciusi előadásokra egyaránt lehet regisztrálni.


Csatolt képek:

Támogatóink: