BALATONFÜREDI YACHT CLUB


BALATONFÜREDI YACHT CLUB

Balatonfüred Város Önkormányzata is elfogadta és támogatásáról biztosította a Balatonfüredi Vitorlásiskola, mint köznevelési típusú sportiskolai osztály indítását Balatonfüreden. A sportiskolai képzést a BYC is felvette programjába, amit eszközökkel, valamint a club infrastruktúrájával támogatja a Balatonfüreden élő gyerekek vitorlás oktatását. 2020-ben is várjuk a vitorlázni vágyó gyerekeket utánpótlás-nevelő programunk keretén belül nyári vitorlás táborainkba!

Elérhetőségek: Böröcz István | borocz.istvan@byc.hu | +36302174441

8230 Balatonfüred, Zákonyi F. u. 2. (térkép) | Honlap


2014 szeptemberétől indult el a tényleges vitorlás oktatás, amelyben a három balatonfüredi és a tihanyi általános iskolák 17 diákja vesz részt a 10 – 12 éves korosztályból. Az oktatás szeptember- október hónapokban vízi edzésekkel (heti 4 x 3 óra), majd novembertől a kondícionáló és képességfejlesztő edzésekkel folytatódott heti 4 alkalommal, 1,5 órás tornatermi edzésekkel. A kötött edzésprogram mellett a gyerekek és szüleik szabadidős kerékpártúrákon, decembertől pedig kiegészítő síoktatáson vesznek részt Eplényben. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a gyerekek élvezik az edzéseket és szeretnek részt venni a programokon.

Honlap: http://byc.hu/szolgaltatasok/suliprogram/

Támogatóink: